Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Petróleumlámpától a LED világításig

Petróleumlámpától a LED világításig

 

Világításra mindig is szükségünk volt, amióta az ember kiemelkedett az állatvilágból. Eleinte - nagyon sokáig - a tűz  valamilyen formájával  lehetett ezt megoldani, legyen akár valamilyen tábortűz, tűzhely. A tűzgyújtás folyamata mai  szemmel nézve viszonylag bonyolult volt, hiszen vagy parazsat kellett tartani, vagy tüzet csiholni. Nagy előrelépést   jelentett az olaj, majd később a gáz használatba vétele, amit már szikrával is meg lehetett gyújtani. Elterjedtek a   különböző bel- és kültéri lámpák, az 1800-as évek végére a nagyvárosokban megszületett a közvilágítás is. A   következő nagy áttörést az elektromos áram jelentette: Thomas Edison 1879-ben megalkotta az első izzószálas   égőt.   Az ötlet nem volt új. Több, mint 50 éve kísérleteztek már azzal, hogy az elektromos áramot fénnyé   alakítsák! Edison   első izzója 13 és fél órán át működött folyamatosan, de van olyan általa készített modell, ami a   Rekordok Könyve   szerint a mai napig is működik - folyamatosan! A következő éveket találmánya fejlesztésével,  kisebb erőművek   tervezésével és építésével töltötte. Az 1880-as évek végére az USA nagyvárosaiban megjelent   az elektromosság, az   izzók és az áramtermelésre alkalmas kisméretű szénerőművek.


Az 1900-as évek elején Henry Round, a Marconi Labs szakembere felfedezi az elektroluminancia jelenségét. Ez nem más, mint egy félvezetőn átfolyó áram hatására keletkező fény, ami a LED-ek működési elve. Gondolta volna, hogy 100 éve létezik ez a technológia? Ekkor azonban még nagyon kevés fény keletkezett és alacsony volt a hatásfok is. A tudomány nem is igazán foglalkozott ezzel a jelenséggel még évtizedekig.


A 20-as évek közepén az orosz Oleg Vladimirovich Lossew független kutató készítette el az első LED-et. Kutatásai eredményét közölték német, orosz és angol szaklapokban, de munkásságát az akkori tudományos világ nem ismerte fel, mivel a kibocsájtott fény intenzitása igen csekély volt.


A valódi fordulat az 50-es években következett be, amikor 1955-ben Rubin Braunstein, az amerikai rádiózási vállalatnál (RCA) elkészítette az első kisérleti infravörös tartományban sugárzó LED diódát, aminek az alapanyaga gallium arzenid (GaAs) volt. Ez a fény a nem látható, infravörös tartományába esett. Biard és Pittman ezután szabadalmaztatta a LED-et, ekkortól indult meg a technológia valódi fejlesztése. 1961-ben az amerikai Texas Instruments vállaltnál, Bob Biard és Gary Pittman, tovább kísérletezett, gallium arzenit alapú infravörös (láthatatlan) tartományban fényt sugárzó diódákkal. Biard és Pittman felismerték munkájuk fontosságát, és szabadalmaztatták az infravörös LED-et.


1962-ben született meg az első, látható tartományban sugárzó LED: Nick Holonyak Jr. a General Electric Company szakembere fejlesztette ki.

 

1972-ben megjelent a sárga LED, nem sokkal később a sárgánál 10-szer fényesebb vörös és vörös-narancs LED-eket is piacra dobták. Először órákban és kalkulátorokban jelent meg. Később a LED-eket leginkább mint jelzőfényt és alfa-numerikus kijelzőt használták. Ezután sorban jelentek meg a kék, zöld, sárga és narancs színek, de még mindig messze vagyunk a fehér megalkotásától.


1993-ban a kék LED megdöbbentően nagy fényerő növekedést ért el Shuji Nakamura a Nichia Corporation kutatója munkásságának köszönhetően. Első nagy fényerejű kék és zöld ledek bemutatása. Ettől kezdve napjainkig több nagyvállalat tökéletesített technikával gyárt LED chipeket, de az alapelvek 1993 óta nem változtak.


Mindössze 1995-ben jelenik meg az első fehér LED (kék kristály foszfor borítással).


1999-ben a Philips Lumileds legyártotta az első folyamatos üzemű 1 wattos LED-et. Ez a LED   mérete szerint sokkal nagyobb lett, mint hagyományos társai. Ezek a LED-ek már csak   hűtőbordára szerelve használhatóak, és ezzel kezdetét vette a LED-ek világítási célú   felhasználása. (Power LED)


2002-ben, Lumiled által gyártott 5-wattos LED 18–22 lumen fényt bocsátott ki wattonként.   összehasonlításként az egyszerű 60-100 wattos izzó 15 lumen fényt generál wattonként.


2003 szeptemberében a Cree, Inc. bemutatta a 240 lumen/W fényerejű kék LED-jét.


2006-ban szintén a Cree Inc. bemutatta a fehér 131 lumen/W LED prototípusát. /Ennek a   kereskedelemben kapható változata az XR-E család, melyet a LEDcenter.hu is forgalmaz a   CREE  termékekben./


Itt tartunk jelenleg. Gőzerővel folyik a LED-ek kutatása, fejlesztése. A technika ma állása mellett és az egyre nehezebben és drágábban előállítható energia miatt nagy valószínűséggel a LED világítás egyre szélesebb körben fog elterjedni, lassan ki fogja váltani a legtöbb fényforrást.


Forrás: Internet.

Árukereső.hu